3 perces kvíz: tippeljen, hogy ebből a 10 dologból hánnyal verték át a múlt héten
Egészen hihetetlennek tűnő hírek, melyekről kiderült, hogy igazak. Hihető átverések. Mindkét fajtából jutott bőven az elmúlt hetekben a közösségi oldalakra.
Egészen hihetetlennek tűnő hírek, melyekről kiderült, hogy igazak. Hihető átverések. Mindkét fajtából jutott bőven az elmúlt hetekben a közösségi oldalakra.
Nem hibáztatja az esküdteket, hogy Johnny Depp javára döntöttek – mondta a színésznő, aki most először nyilatkozott azóta, hogy elveszítette a perét volt férje ellen.
A Truth Socialt azután hozta létre a volt amerikai elnök és csapata, hogy Trumpot kitiltották a Facebookról és a Twitterről.
A héten csúcsra járatja a kormányfő az információként nehezen értelmezhető üzeneteket.
Valamilyen hiba ütötte fel a fejét a Facebook rendszerében magyar idő szerint kedden délután 3 környékén.
A Facebookra való belépéshez számos eszköz rendelkezésünkre áll, és még a kiválasztott ismerősök is segíthetnek ebben. Utóbbi lehetőség azonban nemsokára eltűnik.
A 10 éves gyerek tavaly vett részt és vesztette életét a „filmszakadásnak” vagy „fuldoklásnak” is nevezett kihívásban.
Az NBC szerint a leveleket Carolyn Maloney, Gregory Meeks, Stephen Lynch és William Keating amerikai demokrata párti képviselők írták alá.
Leginkább a szélsőjobboldaliak, az oltásellenesek és az összeesküvés-elméletekre fogékony emberek vevők az orosz propagandára, de nem ők, hanem Orbán Viktor hangolta át a Fidesz szavazótáborának jelentős részét az orosz kapcsolat és Putyin hívévé.
Felkapta a TikTok népe egy autista fiú testvérének videóját, és ez oda vezetett, hogy a videó készítője immár küldetésének tekinti az autizmussal kapcsolatos sztereotípiák ledöntését.
A Tesla vezére 11 napja tett ajánlatot a Twitterre.
Megállapodtak a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabálycsomagról, amely akár egy oldal betiltását is lehetővé teszi. Komoly lépés ez a techóriásokkal szemben.
Ha 15 év múlva is még Magyarországon fog élni a férjével és gyerekeivel, akkor az egy jó indikátora lesz annak, hogy a Fidesz valamit mégiscsak jól csinált. Egyelőre azonban nem ebbe az irányba mutatnak a dolgok. Elmondása szerint több millió forintot bukott és a személyes biztonságát is kockáztatta azzal, hogy nyíltan kiállt az ellenzék mellett, és a háttérben tanácsokat adott a többi között Márki-Zay Péternek. A kétszázezres követői bázissal rendelkező Zshow Time Youtube-csatorna házigazdájával, Osváth Zsolttal a saját bisztrójában beszélgettünk.
Igen különös eredményre jutott az amerikai Associated Press (AP) hírügynökség, miután lehetősége nyílt arra, hogy közelebbről vizsgálja meg, miként próbálja Kína a propagandát terjeszteni a Nyugaton.
„Legjobb és utolsó ajánlata” részvényenként, 54,20 dollár – készpénzben.
Az ellenzéki összefogás oldalán 247 millió forintot költöttek el a közösségi oldalon a választás előtti héten.
Wang Jixian Odesszában él, és videóiban igyekszik cáfolni a háborúról alkotott hivatalos kínai narratívát.
A hír hatására már tőzsdenyitás előtt 26 százalékot ugrott a közösségi médiaplatform részvényeinek értéke.
A Facebook-fiókját letiltottuk, mert nem tartotta be az irányelveinket – ezt az üzenetet kapta sajtóhírek szerint több Facebook-felhasználó, de azt már nem tudni, miért.
A politika világában már megszokhattuk a gyűlöletkampányokat. A lejáratás immár a technológia világát sem kíméli, kiderült ugyanis, hogy a Meta (azaz az egykori Facebook) nem sajnálta a pénzt arra, hogy koholt vádakkal járassa le nagy riválisát, a TikTokot.